Megkezdődtek a 2026–2027. tanévi pályaorientációs rendezvények a középiskolákban és a pályaválasztási kiállítások annak érdekében, hogy a fiatalok megfontolt döntést hozhassanak jövőjükkel, továbbtanulásukkal kapcsolatban.
Kollégáink az ország több pontján képviselik iskolánkat, ahol személyesen tájékoztatták és tájékoztatják a diákokat arról, hogyan válhatnak rendőrré.
Az első állomásunk Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság által, a „Biztonság Hete” elnevezésű programsorozat keretében megrendezett „SAFE PARTY” program volt, amelyen még az ovisok is részt vettek, és nagy érdeklődéssel tekintették meg a bemutatott eszközöket és felszereléseket.
A következő helyszínünk Debrecen volt, ahol a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitánysággal közösen vettünk részt a Hello Szakma! – Út a jövőbe! pályaorientációs kiállításon.
Dombrádon pedig már pályaorientációs előadást tartottunk a Móra Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 11–12. évfolyamos diákjainak.
A következő hetekben sincs megállás: Jász-Nagykun-Szolnok megyében több helyszínen is találkozhatnak velünk az érdeklődők.
2026. október 13–14-én a Szolnokon megrendezésre kerülő Szakmalabirintus 2026 Pályaválasztási Kiállításon, október 15-én a kunhegyesi Karcagi SZC Nagy Lajos Gimnáziumban megrendezésre kerülő Szakmák világa Pályaválasztási Napon, október 20-án pedig a kunszentmártoni Karcagi SZC Kunszentmártoni Technikum és Szakképző Iskolában megrendezésre kerülő Szakmák világa Pályaválasztási Napon várjuk az érdeklődők.
Keress minket, tájékozódj, és tanulj rendőrnek Miskolcon!




