
- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 545
Előadássorozatunk keretén belül a héten két előadás megszervezésére is lehetőségünk nyílt. 2023. november 14.-én az első: Testsúlycsökkentés korszerűen – sportdietetika címmel került megrendezésre, amelyet az Egészségfejlesztési Iroda két dietetikus szakembere tartott. Az előadáson hallhattunk az egészséges életmódról, valamint a sport és a táplálkozás összehangolásáról.

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 556
A hivatásos lét sok specialitást hordoz önmagában. A Miskolci Rendvédelmi Technikumban nemcsak a rendőri feladatok végrehajtásához szükséges tananyag elsajátíttatása a cél. A szakmai szocializáció, a közszolgálati kompetenciák fejlesztése mind-mind hozzájárulnak a rendvédelmi pályára történő felkészítésnek. A hazafiságra nevelés keretében 2023. november 20-tól a hét első oktatási napját zászlófelvonással kezdi, a hét utolsó napját pedig zászlólevonással fejezi be az állomány.

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 441
2023. november 15-én tartottuk újra hagyományos módon a nyugdíjas találkozónkat. Közel ötven volt kollégánk fogadta el meghívásunkat, vett részt az eseményen és találkozott az iskola vezetésével és jelenlegi munkatársainkkal.

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 843
Gál Sándor r. alezredes a BRFK Életvédelmi Osztályának vezetője 2023. november 15-én iskolánk átriumában tartott előadást.

- Írta: Birinyi Márton
- Találatok: 816
A 2023/24-es tanévben első alkalommal 2023. november 17-én rendeztük meg iskolánk hagyományos nyílt napját.

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 730
2023. november 17. péntek
9.00 - 13.00 óra között
Hagyományainkhoz híven a 2023/2024-es tanévben is megnyitjuk kapunkat az érdeklődő fiatalok számára. Várjuk nyílt napunkra az érettségi előtt álló végzős diákokat és mindenki mást, aki érdeklődik a rendőr tiszthelyettes szakma, iskolánk és a nálunk folyó képzés iránt.

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 537
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Oktatási és Továbbképzési Központ, Alparancsnoki Továbbképző Központjában, Csopakon 2023. november 8-9-10-én került megrendezésre a Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenye.
Bővebben: Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenye 2023 ősz

- Írta: Baráth Csaba
- Találatok: 914
2023. november 11-én népes csapattal indultunk útnak a BM Pontszerző Küzdősportversenyre, a TEK Gálára.