A Miskolci Rendvédelmi Technikum 2026. június 3-5. között részt vett a kolozsvári „Septimiu Muresan” Rendőriskola által megrendezett „Közrendvédelem Európában - hagyományok és jelenkor” című nemzetközi konferenciáján.
Ez a 15. alkalom volt, hogy a kolozsvári rendőriskola nemzetközi konferenciát szervezett, melynek évről-évre meghívott vendégei és előadói vagyunk. A konferencián 6 ország 15 előadójának előadásait hallgathattuk meg, leginkább a rendőroktatás területéről. Minden előadó nagyon fontosnak tartotta a hagyományok őrzését és a hagyományok modern korba történő átültetését. Ugyanakkor nem tudtunk elmenni amellett, hogy a jelen és jövőkor tudományos vívmányai leginkább a mesterséges intelligencia köré épül és a mesterséges intelligencia alkalmazása a rendészet és a rendészeti oktatás területén megkerülhetetlen témává vált. A konferencián a rendészet történetisége, a rendészettudomány jövőbeni irányvonalai is megjelentekt, nagyon érdekes, rendőrszakmailag hasznos előadásokat hallhattunk. A Miskolci Rendvédelmi Technikum az évek óta hagyományosan megvalósított tehetséggondozó pályázataiból „Az élet szolgálatában” című projektjét mutatta be, amely a rendőri intézkedés helyszíni együttműködését - a rendőr és az Országos Mentőszolgálat munkatársaival - témakört járta körbe. Az MRVT-t képviselte Kőhalminé Mizsei Orsolya r. alezredes, a Nevelési és Módszertani Osztály mb. vezetője, valamint Baloghné Kanyó Ágnes, az Alapozó Ismereti Szakcsoport oktatója. A megvalósított tehetséggondozó programot jó gyakorlatként mutattuk be a nemzetközi konferencia résztvevőinek. A konferencia során nagyon sok szakmai tudással és tapasztalással, ötlettel és innovációval találkozhattunk, amit a későbbiekben hasznosíthatunk - mint jó gyakorlatot - a képzési tevékenységünkben.
Köszönjük a részvételi lehetőséget a Claudiu-Stefan Chindris r. főfelügyelőnek, a kolozsvári rendőriskola igazgatójának!




