Hozzáférhetőségi eszközök

2025 október 21–22-én igazi rendőri élményben volt részük a Váci SzC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola közszolgálati technikus tanulóinak. A kétnapos tematikus program során a diákok nemcsak betekintést nyerhettek a rendőri hivatás mindennapjaiba, hanem kipróbálhatták magukat olyan gyakorlati helyzetekben is, amelyekkel a valóságban is találkozhat egy rendőr.

A csoport kedden délben érkezett az MRVT-be, ahol barátságos fogadtatás és gyors szállás elfoglalás után iskolánk bemutatása, valamint egy továbbtanulási tájékoztató várta őket. A fiatalok megismerkedtek a képzési lehetőségekkel, az iskolai élettel, majd egy izgalmas lőgyakorlaton vehettek részt, ahol légpisztollyal próbálhatták ki célzási pontosságukat – természetesen szakképzett felügyelet mellett.

A második nap korán indult, a reggeli után az első órában intézkedéstaktikai gyakorlaton vettek részt a tanulók, ahol életszerű helyzeteket oldottak meg. Ezt követte a fizikai állóképesség-fejlesztés és önvédelmi tréning, amelyben mindenki próbára tehette erejét, gyorsaságát és kitartását.

A délelőtti programok után közös ebéddel zárult a látogatás, majd a szobák átadása előtt még jutott idő egy gyors összegzésre és búcsúzásra. Bízunk benne, hogy a diákok sok élménnyel és új motivációval tértek haza, hiszen közelebbről is megtapasztalhatták, milyen izgalmas, felelősségteljes és sokrétű a rendőr képzés.

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája