Az idei év Mikulásnapi ünnepsége iskolánkban minden várakozást felülmúlt és emlékezetessé tette az ünnepi szezont. Az esemény december 7-én, pénteken került megrendezésre, és már a kora délutáni órákban megkezdődött a készülődés a tanulói étkezdében.

A konyha és a gazdasági szervek dolgozói összefogásának eredményeként a terem gyönyörűen berendezésre került, a díszekben pompázó fenyő és díszes, színes asztalterítés várták az ünneplőket. Az ünnepség szervezői olyan részletekre fordítottak figyelmet, amelyek a családok minden tagját szórakoztatták és elbűvölték.

Az érkező gyerekeket „welcome” szaloncukor fogadta, majd üdítőitalokkal és süteményekkel kínálták a vendégeket. A felnőttek kellemes beszélgetések mellett csodálhatták gyermekeik felhőtlen boldogságát, miközben a gyerekek boldogan csemegéztek a süteményből.

A nagy várakozás az esti ünnepség fénypontjára irányult: a „Csiribiri” együttes érkezésére. Az énekesük, -művésznevén „Panka” – a gyermekekkel közösen sorra énekelte a karácsonyi és Mikulásváró dalokat. Meg is lett az eredménye a közös nótázásnak, mert megérkezett az ősszakállú Mikulás. A gyermekek lelkes tapsvihara és a szülők mosolya jól tükrözte a pillanat varázsát.

Külön örömöt okozott a gyerekeknek a Mikulással való közös éneklés, majd a közös „vonatozós” tánc, melybe a szülők is nagy lelkesedéssel álltak be. A bátrabb és ügyes gyerekek még gyönyörű karácsonyi verseket is mondtak.

Persze a gyerekeknek az est fénypontja az volt, amikor a Mikulás személyesen osztogatta az csomagokat, és mindenkit megajándékozott egy-egy kedves személyes üzenettel.

Az ünnepség összességében egy csodálatos alkalmat teremtett iskolai közösségünk számára, hogy együtt élvezze az ünnepi hangulatot és az összetartozás érzését. Az esemény nemcsak a gyerekek számára volt felejthetetlen, hanem a szülőknek, nagyszülőknek melegséget és boldogságot hozott az ünnepek kezdetére.

 

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája