Hozzáférhetőségi eszközök

Az elmúlt héten, Miskolcon rendezték meg az Összevont Labdajátékok Országos Diákolimpiai Döntőjét, ahol a III. (10-12 éves) korcsoportos fiúk kézilabda-, kosárlabda- és röplabda sportágban több mint 600 fiatal sportoló mérte össze tudását. Mindhárom sportágban 8-8 fiú és leány csapat került be az országos döntőbe.

A megnyitó és záró ünnepség, ahogy már megszokott a Generáli Arénában tartották, ahol több olimpikon és magas rangú tisztségviselő is megtisztelte az ünnepséget, iskolánkat Fekete Gábor r. őrnagy mb. gazdasági igazgató-helyettes úr képviselte.

Ugyan most nem voltunk versenyhelyszín a csapatok részére a mostani döntő idejére iskolánk étkezést és szállást biztosított. Konyhánk 4 napon keresztül közel 500 főnek összesen 4233 adag ételt főzött, ami szerény véleményem szerint tiszteletet parancsoló szám, kitartásukért és segítőkészségükért megérdemelik az elismerést. A verseny idejére mindkét tanulói szállásunk megtelt összesen 444 fő részére biztosítottunk helyet. Köszönjük minden kolléga odaadó munkáját, ismét hálás köszönet nektek!

 

A III. korcsoportos Összevont Labdajátékok Diákolimpiai Országos Döntő fővédnöke Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A négynapos miskolci esemény védnökei: dr. Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, Dr. Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára, dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, dr. Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, Pölöskei Gáborné, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára, Bánné dr. Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Közgyűlés elnöke, Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke, Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke és Vatai Gabriella, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke.

 

Borsodi vonatkozásban az országos döntőbe jutott iskolák és helyezésük:

Kézilabda sportágban a fiúknál a Mezőkövesdi Általános Iskola (6. hely), a lányoknál a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola (8. hely).

Röplabda sportágban a fiúknál a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola (6. hely), a lányoknál pedig a miskolci Herman Ottó Gimnázium (8. hely).

Kosárlabda sportágban a fiúknál a miskolci Herman Ottó Gimnázium (8. hely), míg a lányoknál a Tiszaújvárosi Széchenyi István Általános Iskola (8. hely).

 

és aki kíváncsi a további eredményekre itt megtalálhatja:

https://www.diakolimpia.hu/diakolimpia/eredmenyek-2024-2025/

 

 

MRVT facebook oldala|MRVT youtube csatornája