A jubileumi év keretében olyan személyeket mutatunk be, akik iskolánk falai között tanultak egykoron és innen indultak el a rendőri pályán.
Kalocsai Róbert r. ezredes, a Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály VII. főosztályvezetője, műveletirányító.
Középiskolai tanulmányaimat a miskolci Avasi Gimnáziumban kezdtem, majd a Miskolci Rendőr Szakközépiskolában folytattam. Felsőfokú végzettségeimet a Debreceni Egyetemen (pedagógus), illetve a Rendőrtiszti Főiskolán szereztem.
Munkahely, előmenetel
A jogelőd Miskolci Rendészeti Szakközépiskola elvégzését követően 1997-ben Budapesten a Készenléti Rendőrségnél kezdtem meg szolgálati feladataimat. Az otthonomtól majd 200 kilométerre végzett munkámat megkönnyítette a támogató családi környezet, valamint az, hogy sok velem végzett osztálytársam, barátom szintén Budapesten dolgozott. A mai napig tartjuk a kapcsolatot nagyon sok akkori kollégámmal, akiket az iskolában ismertem meg. Hivatásos szolgálatom első tíz évét a Készenléti Rendőrségnél töltöttem. Beosztott rendőrként klasszikus csapatszolgálati feladatokat láttam el (sportesemény és nagyobb politikai rendezvények rendjét biztosítottam), közterületi megerősítő szolgálatokat teljesítettem. Már akkor tetszett a munka sokrétűsége. Szinte minden szolgálatomat más kerületben, városban láttam el, gyakorlatilag bejárva Magyarországot. A Rendőrtiszti Főiskola elvégzését követően, 2007-ben ebben a szakközépiskolában tanítottam csapatszolgálati és általános szolgálati ismereteket. Nagyon jó érzés volt visszatérni az oktatási intézmény falai közé, hiszen mindig is jó szívvel gondoltam az itt eltöltött diákévekre.
2008-tól 2013-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon dolgoztam különböző beosztásokban, először a főkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztályán, ahol többek között hozzám tartozott a megyei sportegyesületekkel való kommunikáció. Mivel mindig is érdekeltek a sportesemények, gyerekkorom óta jártam a DVTK labdarúgó- és DKSK kosárlabda mérkőzésekre szurkolni, hobbim egy része a munkám részévé vált. 2010-től osztályvezető-helyettes lettem a mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztálynál, majd 2013-ban rendészeti osztályvezető a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság állományában. Szerencsém volt, mert minden helyen támogató légkörben, olyan kollégákkal tudtam együtt dolgozni, akiket minden vezetőnek csak kívánni tudok.
2013-ban, már vezetőként visszatértem a Készenléti Rendőrséghez, amivel egy álmom vált valóra. Először a miskolci diszlokált osztályt, majd 2017-tól az északkelet-magyarországi régióban tevékenykedő miskolci, nyírbátori és debreceni bevetési osztályok irányítását ellátó főosztályt vezettem, illetve vezetem. Kifejezetten szerencsésnek érzem magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek.
A Készenléti Rendőrség bevetési osztályainak állománya – a teljesség igénye nélkül – rendszeresen részt vesz sport- és kulturális, valamint a gyülekezési jogról szóló törvény hatálya alá tartozó gyűlések biztosításában, halaszthatatlan beavatkozást és csapaterőt igénylő, illetve a védett személyekkel kapcsolatos biztosítási feladatok biztosításában. Megerősítő erőként részt vesz az országos szintű közbiztonsági, közlekedésbiztonsági és idegenrendészeti fokozott ellenőrzésekben, akciókban, illetve személyszállító vonatok kísérésével és ellenőrzésével kapcsolatos feladatokat is ellát. A „bordó sapkás” kollégáim folyamatosan jelen vannak szűkebb és tágabb lakókörnyezetem utcáin, vállvetve a rendőrkapitányságok, főkapitányságok állományával biztosítják a közbiztonságot a területen. Feladatunk sokrétű, változatos, soha nem unatkozunk.
Nehézségek a munkám során
A legnagyobb nehézséget talán a munkám kettőssége okozza. Hiszen beszélhetünk „békeidőről”, amikor a mindennapi munka során a főosztály állományába tartozó 600 munkatársam irányítását végzem, valamint ettől eltérően a csapatszolgálati feladatok végrehajtása során műveletirányítóként felelek az adott feladat sikeres végrehajtásáért.
Az adminisztratív vezetés, illetve a csapaterős parancsnoki tevékenység két gyökeresen eltérő vezetési stílust és attitűdöt igényel. Ez a különbség nem a parancsnok személyiségének kettősségéből, hanem a feladatrendszer és a kockázati környezet alapvető eltéréseiből fakad. A két típusú feladatban jelentősen eltér egymástól a döntési mechanizmus és az időfaktor.
A mindennapi munka során az ügyvitellel, képzéstervezéssel, személyügyi kérdésekkel összefüggésben adott esetben van lehetőség és idő a konzultációra. A parancsnok kikérheti az alegységparancsnokok vagy esetleg a tapasztalt csoportparancsnokok véleményét adott bizonyos problémával kapcsolatban. Itt a „bevonó” stílus kifizetődő lehet, mert növeli a beosztottak elkötelezettségét és a felelősségérzetét.
A csapaterős igénybevétel során, például egy tömegkezelési szituációban, nincs helye vitának vagy konszenzuskeresésnek. A parancsnoknak gyors, határozott és ellentmondást nem tűrő utasításokat kell adnia. Az időfaktor itt kritikus: a késlekedés veszélyeztetheti a művelet sikerét. A parancsok (a szükséges döntéselőkészítést követően kiadott) utasítása jogszerűségéért, a végrehajtó állomány a parancs szakszerű végrehajtásért felel.
Vezetői szemmel – és az évek során leülepedett tapasztalatok alapján – azt látom, hogy a csapaterőben működő egységek, hatványozottan a közrendvédelem egyéb területeinek irányítása ma már nem csupán a kontrollról kell, hogy szóljon. Kiemelkedő szerepe van az adaptivitásnak, biztosítani kell a szervezet alkalmazkodóképességét, az állomány folyamatos képzését. Fontos a folyamatosan változó technikai lehetőségek feladatvégrehajtásba integrálása, a végrehajtói állomány mentális és fizikai egészségének egyensúlyban tartása, a technikai eszközök, a védőfelszerelések (logisztikai háttér), valamint az egészséges és méltó munkakörnyezet biztosítása.
Az alapokat már itt, a rendészeti technikumban kell lerakni, sok helyen létkérdés a frontvonal első soraiban küzdő rendőrkapitányságoknak az, hogy az iskola falai közül kikerülő tanulók minél hamarabb hasznos tagjai legyenek az adott közösségnek.
Mit üzennék a fiataloknak?
A tehetség és a kitartó munka utat tör!
A legfontosabb dolognak azt tartom és ezt egész életem során így is éreztem, hogy mindig „félig tele van a pohár”. Soha nem szabad feladni semmit sem, nyilván adódnak problémák a munkánk, az életünk során, de mindenből lehet tanulni, hasznosítani valamit.
A rendőrség lett a második családom, volt olyan időszaka az életemnek (például 2015-ben a tömeges migrációs válság ideje), amikor több időt töltöttem a munkatársaim, bajtársaim társaságában, mint az otthoniakkal. Sokszor együtt lendültünk át a felmerülő nehézségeken. A most itt tanulókra is hasonló vár. A jó munkahelyi kollektívát meg kell becsülni, nagyon jó érzés az, hogy számíthatok rájuk, valamint számíthatnak rám a kollégáim, ha baj van.
A kihívásokat lehetőségként kell felfogni, a felmerülő akadályokat kitartó, szorgalmas munkával meg lehet és kell ugrani, a tehetség és kitartó munka előbb-utóbb utat tör magának és a siker nem várat sokáig magára!
Minden leendő kollégámnak szakmai és magánéletbeli sikereket kívánok!