Az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) szervezésében a "Hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatása" című pályázati felhívás keretében "A rendészeti tehetségek szolgálatában" című projekt alapján megvalósult program 2021. december 07- 09. között a Miskolci Rendvédelmi Technikumban került megrendezésre az "Érett találkozó".
A 3 napos rendezvényen 17 rendészeti oktatást folytató középiskolából delegált tehetséges tanuló vett részt az Észak-Magyarországi régió középiskoláiból. A programelem megvalósítói Szabó Tamás tanár úr és Szternai Tamás r. alezredes voltak.
Az első napon az érkezés és a szállások elfoglalását követően közös ismerkedésre került sor játékos formában. Ebéd után a diákok megismerkedhettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum felépítésével, működésével, illetve azzal, hogy milyen képzések folynak, és hogyan lehetnek az iskola tanulói. Ebben, és a három nap során egyéb feladatokban is segítségünkre volt Balogh Gyula a Miskolci Rendvédelmi Technikum 107. osztályos tanulója.
Délután lehetőség nyílt az iskola szakkabineteinek megismerésére. A bűnügyi, a határrendészeti a közlekedési és a szituációs kabinet mellett a lőtérre is betekinthettek a diákok. Az oktatók a kabinetek bemutatása mellett érdekes feladatok végrehajtásába (kutatás, okmányvizsgálat, alkoholteszter használata, védőruházat felvétele stb.) is bevonták a tanulókat.
Délután meglátogatta a találkozó résztvevőit Tóth Ilona az ÉReTT titkára, aki köszöntötte a tanulókat és ismertette Tehettségsegítő Tanács működését.
Vacsora előtt még egy rövid városnézésre is lehetőségük nyílt. Az esti étkezés után, a nap zárásaként átbeszéltük a történteket, az élményeket, rögzítettük a tanulói reflexiókat.
A második napon a reggelit követően a csapat autóbusszal indult Budapestre. Délelőtt az ORFK-n a ROKK vendégei voltunk és megismerkedhettünk a "Rendőrpalotával". A közös ebédet követően a Rendőrmúzeumban a rendőrség története mellett az elmúlt évtizedek kiemelt életellenes bűncselekményeibe is betekintést kaptunk.
A délutáni programba még belefért egy rövid séta a Kossuth téren. (Parlament, ország fája).
Este jó volt tele élményekkel, de elfáradva visszaérkezni Miskolcra. A közös vacsorát követően ekkor is átbeszéltük a nap történéseit.
Az utolsó napon sem maradt a csapat program nélkül. Reggeli után az agytekervények megmozgatására került sor. Mindenki lemérhette a tudását, mivel lehetősége adódott egy műveltségi teszt ("Próbafutamos teszt") kitöltésére.
Ezt követően légpuska lövészeten vehettek rész a találkozó résztvevői, ahol a szakoktató hasznos tanácsokkal is ellátta a lövőket, hogy minél pontosabb eredmények születhessenek.
A lövészetet követően újból a szituációs kabinet várta a csapatot. A tanulók kipróbálhatták, hogy milyen egy rendőri intézkedést végrehajtani különböző helyzetekben.
A szituációs kabinetben megtisztelte a csapatot látogatásával Bagi István r. ezredes úr, a Miskolci Rendvédelmi Technikum Igazgatója, az ÉReTT elnöke. A tanulók elmondták tapasztalataikat és véleményüket az itt töltöttekkel, a programokkal kapcsolatban. Általános véleményként fogalmazták meg, hogy mennyire jól érezték magukat, jók voltak a programok. Javasolták, hogy amennyiben lehetséges a jövőben érdemes lenne 4 napos időtartamra tervezni a találkozót.
A délelőtt zárásaként sportöltözetet öltöttek a tanulók, a tornacsarnokban várták őket a testnevelők.
Megismerkedhettek és ki is próbálhatták a fizikális felvételi/felmérő feladatait.
Osztatlan sikert aratott, amikor a testi kényszer alkalmazásának formáit ismerhették meg és gyakorolhatták "élesben".
A tábor utolsó ebédje után ismét a közös beszélgetés, a programok értékelése és a közös projektmunka elkészítése következett.
A programzárást követően fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva indult haza a csapat. Többen is elmondták, hogy az együtt töltött napok megerősítették a korábbi elhatározásukat, hogy a rendvédelemben szeretnének majd tovább tanulni.