Fõ tartalom

csütörtök, 24 november 2022 12:57

BM Úszó OB

A tegnapi napon részt vettünk az év utolsó pontszerző versenyén, a BM Úszó Országos Bajnokságon Kecskeméten. Iskolánk 19 fővel (10 fő tanuló és 9 fő dolgozó) képviseltette magát. A számos egyéni és váltó úszásban elért pontszerző helyezésnek köszönhetően csapatunk az 5. helyen végzett a 20 résztvevő BM szerv között.

BM Úszó OB

Iskolánk ez év tavaszán elnyerte a Nemzeti Tehetség Program által kiírt pályázat egyik támogatását (NTP-INNOV-22-0150) és elindult a pályázat megvalósításának első programja. Ebben a szakaszban a tanulóink az iskolánk PR felelősével, Gazsi Melinda koordinációs főelőadó segítségével ismerkedhettek meg a PR munka fontosságával az MRVT életében.

A Miskolci Rendvédelmi Technikumban 2022. november 21-én 14.00 órától ismét képzésmegnyitó ünnepséget tartottunk két közbiztonsági járőrképzésben résztvevő szakasznak. Leendő kollégáink, 46 fő, a Borsod-Abaúj-Zemplén, a Hajdú-Bihar, a Heves, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányságok és a Készenléti Rendőrség által beiskolázottak a területi humánszolgálati vezetők jelenlétében vettek részt az ünnepségen. 

2022. november 15-én látogatásával tisztelte meg technikumunkat Ausztria Budapesti Belügyi Attaséja Dr. Thomas Herco úr.

hétfő, 14 november 2022 14:09

Negyedikek lettek a harcosok!

2022.11.12-én elindultunk a BM Pontszerző Küzdősportversenyen, régebbi nevén a TEK Gálán.

Reggel fél 6 - os indulást követően megérkeztünk Budapestre a TEK központjába, ahol várt minket a regisztráció és a mérlegelés. A mérlegelést követően Hajdú János altábornagy úr fogadta egy megnyitó keretein belül a sportolókat és a kísérőket, majd hivatalosan is megnyitotta a versenyt.

hétfő, 14 november 2022 14:06

Nyílt napi rendezvényünk

A hagyományainkhoz híven 2022. november 11-én megtartottuk a 2022-23-as tanév első nyílt napját iskolánkban.

A programokon több mint 200 fő vett részt, akik ismét az ország több megyéjéből látogattak el hozzánk. Érkeztek Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből is!

A tavalyi évtől a jogszabályi változások miatt megújított formában kerül végrehajtásra a rendvédelmi mentorok felkészítése. Pedagógia- és módszertani tréningen vesznek részt az önkéntes vállaláson vagy vezetői kijelölésen kiválasztott kollégák. Annak függvényében, hogy a mentor mikor látott el ilyen tevékenységet három- illetve egynapos képzésen kell részt vennie, hogy hivatalosan tanulóval foglalkozhasson.

csütörtök, 20 október 2022 09:53

Nyílt nap 2022. november 11.

nyiltnap

Utoljára frissítve: szerda, 09 november 2022 10:58
szerda, 09 november 2022 09:32

Gyászhír - Baranyi Józsefné

Sajnálattal tudatjuk, hogy volt kolléganőnk Baranyi Józsefné életének 78. évében 2022. november 6-án elhunyt.

Végakaratának megfelelően hamvait szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek alapképzésére 2022. december 7-8-án kerül sor a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. Képzést minden szakterületen indítunk, kivéve a segédfelügyelőit.

A képzésre jelentkezés határideje: 2022. november 30.

Jelentkezni az oldalunkon található jelentkezési lap és nyilatkozat kitöltésével lehet, melyet a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email-címre küldjenek meg 2022. november 30-ig!

hétfő, 07 november 2022 13:07

Egy korszak lezárult

A szakképzés és így az iskolánk történetében is, az OKJ-s rendőr tiszthelyettes képzés és vizsgáztatás véget ért

péntek, 28 október 2022 13:53

Alakias eskütétel

2022. október 28-án 77 fő, a Borsod-Abaúj-Zemplén-, a Hajdú-Bihar-, a Heves-, a Jász-Nagykun-Szolnok-, a Szabolcs-Szatmár-Bereg-, Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség által eddig munkavállalóként foglalkoztatott leendő rendőr kolléga sikeres alaki szemlét hajtott végre. A közbiztonsági-, valamint határrendész és útlevélkezelő járőr szakképesítésben résztvevők reggel körletszemlével kezdtek, majd alaki tudásukat szakasz kötelékben és egyénileg mutatták be, valamint számot adtak a közvetlen és a rendőrségi vezetők ismeretéről, valamint az alapozó képzés során megszerzett elméleti tudásukról.

6. oldal / 70