Újabb középiskola választotta Miskolcot és iskolánkat osztálykirándulásuk célpontjául. 2023. április 26-27-én a Kecskeméti Gáspár András Technikumból két osztály érkezett hozzánk, a rendészeti és közszolgálati ágazati képzésben résztvevő 10/D és a 13/E, akik az idén fognak érettségi vizsgát tenni.
A kétnapos osztálykirándulás célja kettős volt. Részben azért választották Miskolcot, hogy megismerjék az iskolánkban folyó rendőr tiszthelyettes képzést, valamint a nem mindennapi élményeket nyújtó környékbeli nevezetességekben gyönyörködjenek, és új élményekkel gazdagodjanak.
A Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium „Rendész nap” elnevezéssel pályaorientációs napot tartott 2023. április 25-én, ahol a diákok közelebbről megismerhették a rendészeti szakmákat és a különböző rendészeti szervek munkáját. Az eseményen a diákok lehetőséget kaptak arra, hogy beszélgessenek a szakemberekkel, megtekinthessék a felszereléseket és eszközöket, valamint akár ki is próbálhassák azokat.
2023. április 22-én szombaton Budapesten a Városligetben került megrendezésre a X. Országos Rendőr- és Tűzoltónap, amire iskolánk is meghívást kapott, amin nagy örömmel vettünk részt.
A Városligetben a Rendőrség és a Katasztrófavédelem képviselői számtalan programmal és kiállításokkal várták a családokat, gyerekeket és mindenkit, aki kilátogatott a rendezvényre. A programok a szolgálati gépjárművek konvojának felvonulásával kezdődtek, majd a nap folyamán több látványos bemutatót nézhettek meg az érdeklődők. Többek között volt lovas, kutyás, légirendészeti, harcművészeti és intézkedéstechnikai bemutató is.
Április 25-én, 26-án, és 27-én az Észak-magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács programjában vehettem részt a programban résztvevő különböző iskolákból érkező tanulókkal együtt.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum
Igazgatója
pályázatot hirdet
A Miskolci Rendvédelmi Technikum
Szakmai Ismereti Szakcsoport
állományába
oktatótiszt beosztás
betöltésére
Felsőtárkányban került megrendezésre a BM Országos Terepfutó Bajnokság, amelyen 26 fővel vett részt iskolánk csapata. Az erős mezőny és a hosszú emelkedők ellenére számos kiemelkedő eredmény született:
Rendőr-napi horgászversenyt szervezett iskolánk Sportegyesülete a Boldvai Sport-horgásztavon.
A rendezvényen iskolánk dolgozói, tanulói és hozzátartozói vehettek részt. 13 versenyző foglalta el a horgászhelyeket a kisorsolást követően a parton. Az idén a szerencse is hozzánk szegődött -görbültek a botok- így rendkívül jó hangulatban zajlott a verseny. A versenyt követően került sor a díjkiosztásra és a gulyás elfogyasztására.
2023. április 18-án a Budapesti Rendőr-főkapitányságra látogattunk el. Itt közelebbről megismertük a rendőrségi sajtó működését, feladatait és különböző közlési fortélyokat, amivel egy hétköznapi ember is nap, mint nap találkozhat. Betekintést nyertünk a BRFK Facebook oldalának működésébe, fejlődésébe és tájékozódtunk az előnyeiről. Megtudtuk, hogy valójában hogyan is épül fel a közösségi média használata és a rendőrségi hírek közzététele a zsaru kommunikációban.
Országos Középiskolai Rendészeti Egyéni Verseny országos döntője iskolánkon
Rák LászlóA Miskolci Rendvédelmi Technikum is helyet biztosított a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ által szervezett Országos Középiskolai Rendészeti Egyéni Verseny országos döntőjének, 2023. április 19-én.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum, mint a Belügyminisztérium fenntartói és irányítói jogkörébe tartozó rendvédelmi oktatási intézmény, teljes személyi állománya mély megrendüléssel értesült arról, hogy Zsinka András ny. r. altábornagy a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkára életének 76. évében, 2023. április 8-án elhunyt.
Az iskolánk az emlékét kegyelettel megőrzi.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum Igazgatója pályázatot hirdet
beszerzési főelőadó (szellemi alkalmazott III)
munkakör betöltésére
Pályázati azonosító: 23023/202-86/2023.
Szervezeti elem megnevezése: Miskolci Rendvédelmi Technikum Gazdasági Szervek Munkakör megnevezése: főelőadó
Foglalkoztatás jellege: határozatlan idejű munkavállalói jogviszony 3 hónap próbaidő előírásával
Munkavégzés helye: Miskolci Rendvédelmi Technikum 3526 Miskolc, Szentpéteri Kapu 78.
Munkaidőrend: hivatali (hétfő-péntek: 7:30-15:30-ig)
Bérezés, egyéb juttatások:
- alapbér megegyezés szerint
- béren kívüli juttatás
Ellátandó feladatok:
2023. március 20-31 között ismét csapatszolgálati vezényszavaktól volt hangos iskolánk. Bár az időjárás a közbiztonsági rendőrjárőr képzésben résztvevőkhöz nem volt kegyes, mivel két hét alatt Vivaldi Négy évszakát megismerhettük. Volt itt minden hóeséstől, záporesőig, orkán erejű széltől, napsütésig, de a rendőreink derekasan helyt álltak.