Fõ tartalom

A 2022/2023-as tanévben második alkalommal is megnyitjuk kapunkat az érdeklődő fiatalok számára. Várjuk nyílt napunkra az érettségi előtt álló végzős diákokat és mindenki mást, aki érdeklődik a technikus szintű rendőr tiszthelyettes szakma, iskolánk és a nálunk folyó képzés iránt.

Utoljára frissítve: kedd, 27 december 2022 09:34

21. alkalommal rendezte meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a "Szabad a pálya!" elnevezésű pályaválasztási kiállítást, aminek idén a Miskolci Egyetem volt a helyszíne és ahová több száz diák látogatott el. Iskolánk, mint ahogy azt a korábbi években is tette nagy örömmel vett részt a rendezvényen, mert fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok elég korán megismerkedjenek a rendőri hivatással.

Pályázati felhívás
a 2023. Évben induló 5 1032 18 03 azonosító számú technikus szintű
Rendőr tiszthelyettes szakképzettség megszerzésére
Irányuló szakképzésről

Az általános rendőrségi feladatokat ellátó szerv (a továbbiakban: Rendőrség) a rendvédelmi technikumokban érettségire épülő, nappali rendszerű szakmai oktatást indít a szakmajegyzékben szereplő 5 1032 18 03 azonosító számú technikus szintű Rendőr tiszthelyettes szakképzettség megszerzésére. A végzettség a Rendőrségnél tiszthelyettesi besorolási osztályba tartozó beosztások betöltésére jogosít.

Részletek a felvételi menüpontban.

Utoljára frissítve: kedd, 27 december 2022 09:33
csütörtök, 20 október 2022 09:53

Nyílt nap 2022. november 11.

nyiltnap

Utoljára frissítve: szerda, 09 november 2022 10:58
csütörtök, 13 október 2022 14:49

Szeged Road Show

Idén már negyedik alkalommal 2022. október 6-án Szegeden az SZC Csonka János Gimnáziumban megrendezésre került a rendőrségi Road Show. Az iskolánkat Jakab Krisztián rendőr őrnagy, valamint Szabó Daniella és Tóth Martin rendőr tanulók képviselték.

Utoljára frissítve: csütörtök, 13 október 2022 14:53

A korábbi évek hagyományainak megfelelően iskolánk képviseletében ismét útra keltünk, hogy minél szélesebb körben tudjuk bemutatni intézményünket és népszerűsíteni a technikus szintű rendőr tiszthelyettes szakmát.

2022. szeptember 23-án iskolánkban került megrendezésre az országban harmadik alkalommal a Rendőrségi pályaorientációs Road-Show, amit a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központtal közösen szerveztünk meg.

2022. január 19-én online nyílt napot tartottunk a Facebook oldalunkon keresztül. Az élő bejelentkezés alkalmával bemutattuk iskolánkat, a technikus szintű rendőr tiszthelyettes képzést. Ismertettük a jelentkezés feltételeit, a felvételi eljárás legfontosabb tudnivalóit.

Utoljára frissítve: péntek, 21 január 2022 11:39

A 2021-2022-es tanévben 2022. január 19-én online nyílt napot tartunk a Facebook oldalunkon:

Tanulj rendőrnek Miskolcon

 

Az élő bejelentkezés témái:

  1. Iskola rövid bemutatása, a technikus szintű rendőr tiszthelyettes képzés
  2. A jelentkezés feltételei, a felvételi eljárás folyamata
  3. Főbb tantárgyak bemutatása
  4. Diákélet, tanulói juttatások

Nyereményjáték:

Facebook oldalunkon a nyílt nap posztjához írd meg kérdésedet, amire kíváncsi vagy a Miskolci Rendvédelmi Technikummal, a technikus szintű rendőr tiszthelyettes képzéssel, a felvételivel eljárással kapcsolatban.

A kérdést feltevők, hozzászólók között 2 db MRVT ajándékcsomagot sorsolunk ki.

Kérdések beküldésének határideje: 2022. január 19. 14.00 óra

 

Várunk Téged is a virtuális térben!
Tarts velünk!

Utoljára frissítve: hétfő, 17 január 2022 14:44

Nagy örömünkre szolgált, hogy az elmúlt időszak Covid-helyzete miatt az online térbe kényszerült nyílt napok helyett, újra kitárhattuk az iskola kapuit és a Nyílt Napunkon fogadhattuk az érdeklődőket!

Utoljára frissítve: csütörtök, 16 december 2021 15:15
1. oldal / 5