
Alkategóriák
Életet mentett Farkas Péter r. törzszászlós kollégánk
Juhászné Gazsi Melinda„Két ismerős veszett össze italozás közben 2022. március 23-án 7 óra 30 perc körül Budapest VIII. kerületében, az Illés utcában. Az egyik férfi egy húsklopfolóval kezdte ütni a másikat, majd az eszköz törött nyelével is megszúrta, végül otthagyta áldozatát.
A vérző férfit egy győri és két miskolci rendőr vette észre, akik egy képzés miatt voltak a fővárosban. Elsősegélyben részesítették a sérültet, közben értesítették a mentőket és a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját. A bántalmazott férfit kórházba vitték.”
TRIDENT projekt transznacionális találkozó és multiplikációs rendezvény Kolozsváron
Juhászné Gazsi Melinda2022. március 28-29-én a kolozsvári "Septimiu Mureșan" Rendőriskolában került sor a TRIDENT projekt (2020-1-RO01-KA202-080136 számú, A képzők képzése – a rendőr szakmai gyakorlat európai megközelítése / Guiding the guide - an European approach of police internship) első transznacionális találkozójára. A rendezvényen a kolozsvári iskola és magyar partnere, a Miskolci Rendvédelmi Technikum projektcsoportjainak képviselői vettek részt. A német partner, a Rajna-vidék-Pfalzi Rendőr Egyetem online vett részt a megbeszélésen.
Immáron másodszor adtunk otthont a Szkítia Harcművészeti Egyesület által szervezett Adamantin nyílt karate bajnokságnak. A verseny fővédnökei: Dr. Mészáros János a Nemzeti Versenysport Szövetség és a Magyar Karate Szakszövetség elnöke valamint Veres Pál Miskolc megyei jogú város polgármestere, a verseny házigazdája Bagi István r. ezredes a Miskolci Rendvédelmi Technikum igazgatója.
Peti és Erika – lőfegyver-használattal járó intézkedés
Juhászné Gazsi MelindaPeti és Erika – ismert névpáros rendőri berkeken belül. Az talán kevésbé ismert tény, hogy Szarvas Erika r. őrmester iskolánkban végzett 2019 júniusában. Szinte friss rendőrként élt át járőrtársával, Lingvai Péter r. őrmesterrel együtt olyan eseményeket 2020. december 24-én, melyet a legtöbb rendőr szerencsére soha életében nem tapasztal meg.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 4 fő intézkedéstaktikai instruktora és 1 fő pszichológusa látogatta meg az iskolánkat és vett részt, egy kétnapos tapasztalatcserén 2022. március 22-23.-án.
Rendészeti feladatokat ellátó személyek képzése
Kőhalminé Mizsei OrsolyaTisztelt Érdeklődő!
Tájékoztatjuk, hogy a Miskolci Rendvédelmi Technikum rendészeti feladatokat ellátó személyek képzést fog tartani 2022. április 21-22-én.
Helyszíne: Miskolci Rendvédelmi Technikum (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.)
Egyéb információkat és a jelentkezéshez szükséges dokumentumokat az alábbi linken találják meg:
Rendészeti Feladatokat Ellátó Személyek Képzése (REFESZ) (mrvt.hu)
2022. március 09-10-én a (TKI tantárgy oktatói) a ROKK szervezésében módszertani továbbképzésen vettünk részt Csopakon. A rendezvény célja a rendészeti képzésben résztvevő intézmények oktatóinak tapasztalatcseréje, tudásmegosztása volt. Megismerhettük a társintézmények lehetőségeit, módszereit és a tananyag feldolgozását segítő ötleteket adtunk át egymásnak.
A Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ 2022. március 08-án intézményünkben tartotta kihelyezett formában az aktuális igazgatói értekezletet az oktatásban és a szaktanfolyami képzésben érintett, oktatással foglalkozó szervek vezetőinek. Ennek megfelelően az értekezleten megjelentek a Miskolci Rendvédelmi Technikum mellett a Körmendi Rendvédelmi Technikum, valamint a Rendőrképző Akadémia Szegedi és Adyligeti Tagozatainak vezetői is. A rendezvényen meghívott előadóként Dr. Sabjanics István ny. r. dandártábornok úr is részt vett a Belügyi Tudományos Tanács képviseletében.
Rendőrjárőr képzésben résztvevő tanulók kibocsátó ünnepsége
Juhászné Gazsi Melinda2022. március 4-én 10:00 órától tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum Átriumában a 2021 áprilisában kezdődött rendőrjárőr képzésben résztvevők ünnepélyes kibocsátó ünnepségét. Az ünnepség elöljárója Kiss Attila Tamás r. vezérőrnagy úr, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya volt.
1,5 éves képzésben résztvevő tanulók kibocsátó ünnepsége
Juhászné Gazsi Melinda2022. február 18-án 10:00 órától tartottuk a Miskolci Rendvédelmi Technikum Átriumában a 2020/2022-es évfolyam 1,5 tanéves képzésben résztvevő tanulóinak ünnepélyes kibocsátó és eskütételi ünnepségét. Az ünnepség elöljárója Farkas József r. dandártábornok úr, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitánya volt.
Rendészeti feladatokat ellátó személyek képzése és vizsgája
Kőhalminé Mizsei OrsolyaTisztelt Érdeklődők!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Miskolci Rendvédelmi Technikum 2022. márciusában az alábbi időpontokban szervez rendészeti feladatokat ellátó személyek képzését és vizsgáját:
- március 17-18. alapképzés
- március 23. kiegészítő képzés
A jelentkezés feltételeit a honlapon megtalálható tájékoztatóban olvashatják.
Kolléganőnk, Szóráth Mariann férjének szívműtét miatt vérre van szüksége. Kérjük, akinek módjában áll segíteni adjon vért számára a hozzá legközelebbi Vérellátó Szolgálatnál irányított véradás keretében.
Az irányított véradáshoz szükséges adatok:
Beteg neve: Migléczi Attila
Taj száma: 024 870 711
Vércsoportja A RH+ de valamennyi vércsoportú kolléga részére adott a véradás lehetősége támogatói véradás keretében.
Jelezni kell az intézményt is: Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológia és Szívsebészet
A műtét tervezett ideje: 2022. február 17.
Aki részt vesz a véradáson, a helyszínen jelezze, hogy irányított, vagy támogató véradásról van szó és vigye magával személyi igazolványt, TAJ-kártyát!
Az önzetlen segítséget a beteg és családja nevében köszönjük.
A Magyar Vöröskereszttel és az Országos Vérellátó Szolgálattal együttműködve 2022. január 10-én véradásra hívtuk iskolánk dolgozóit és tanulóit. A véradásra 45 fő jelentkezett. Köszönjük a részvételt, hogy véradóként eddig, és ezután is segítik valamennyi rászoruló embertársunk életének megmentését.
2021. december 16–án iskolánk sportéletében újra megrendezésre került az MRVT Földharc Bajnokság, amely az évben az utolsó lehetőség volt a versenyzésre.
A Miskolci Rendvédelmi Technikum 204. osztálya a közrendvédelem tantárgyhoz kapcsolódóan 2021. december 13-án működés közben tekinthette meg a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjának munkáját.
Idén is ellátogatott iskolánkba a Mikulás, nagy örömet szerezve ezzel a dolgozók gyermekeinek, unokáinak, akik közel ötvenen voltak jelen.
Még...
Az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) szervezésében a "Hazai és a határon túli Tehetségsegítő Tanácsok, tehetségfejlesztő szervezetek támogatása" című pályázati felhívás keretében "A rendészeti tehetségek szolgálatában" című projekt alapján megvalósult program 2021. december 07- 09. között a Miskolci Rendvédelmi Technikumban került megrendezésre az "Érett találkozó".
Az új szakképzési törvény és annak végrehajtási rendelete előírja, hogy a gyakorló szolgálatot teljesítő tanulóink mellé minden esetben rendvédelmi mentort kell kijelölni, aki segíti szakmai fejlődését.
Kiváló teljesítmény – önkormányzati elismerés
Juhászné Gazsi Melinda2021. december 6–án Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata elismerésben részesítette a Miskolcon középfokú oktatásban résztvevő arra legérdemesebb tanulókat. Ebben az évben a Miskolci Rendvédelmi Technikum számos kiváló tanulója közül egy első- és egy másodéves tanulónkat jelöltük a megtisztelő jutalomra.
Az idei évben is befolyásolta a pandémiás helyzet a korábbi hagyományaink megőrzését. Ugyan még október végén terveztük a szokásos éves nyugdíjas találkozót a Miskolci Rendvédelmi Technikum volt dolgozóinak, de november végére kiderült, hogy az egészség megőrzése érdekében nem adhatunk lehetőséget a COVID vírus terjedésének és le kellett mondanunk a rendezvény megszervezéséről.