Fõ tartalom

hétfő, 16 január 2023 15:00

NKE látogatás az MRVT-ben

Értékelés:
(0 szavazat)

2023. január 11-én iskolánk fogadta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar küldöttségét Prof. Dr. Kovács Gábor r. vezérőrnagy úr vezetésével. A szakmai látogatás lehetőséget teremtett arra, hogy vendégeink megismerjék a rendőr tiszthelyettes képzés jelenlegi struktúráját, iskolánk abban elfoglalt helyét, a képzési módszertan új elemeit, és gyakorlati képzési tereinket.

Bagi István r. ezredes, iskolánk igazgatója mutatta be a tanintézet működését és vázolta fel annak szervezeti struktúráját. Stirminszki József r. alezredes, szakcsoportvezető a gyakorlatorientált, tevékenységalapú képzés térnyeréséről tartott előadást a rendészeti oktatásban, melyet követően Lövei László r. ezredes, oktatási igazgatóhelyettes az IKT lehetőségek hasznosításáról beszélt a rendészeti képzéssel összefüggésben.

A programelemek fókuszában a nevelés és sajátosságai álltak, melyről Antal Attila r. alezredes, évfolyamparancsnok adott tájékoztatást a résztvevők számára.

A nap második részében bemutatásra kerültek az MRVT gyakorlati képzési terei. Ennek keretében megtekintésre került a határrendészeti és a csapatszolgálati kabinet. Sétát tehettek az érdeklődők az intézkedés taktikai utcán, az azokhoz tartozó belső helyiségekben. Ellátogattak a tornacsarnokba, a lőtérre és az informatikai szakkabinetbe is.

Az intézmények vezetői egyetértésre jutottak abban, hogy a jövőt illetően a rendészeti képzés hatékonyságának növelése, fejlesztése érdekében szorosabb együttműködési kapcsolatot tartanak fenn.

NKE látogatás az MRVT-benNKE látogatás az MRVT-benNKE látogatás az MRVT-benNKE látogatás az MRVT-ben

Megjelent: 524 alkalommal Utoljára frissítve: hétfő, 16 január 2023 15:41