Fõ tartalom

csütörtök, 14 július 2022 09:51

Biztonságban az ifjúság tábor

Írta: Balázs Szonja
Értékelés:
(0 szavazat)

A tanév zárását követően, mégha csak rövid időre is, de ismét tanulói zsivaj töltötte be a technikum épületeit. Igaz, ezek a tanulók nem a sajátjaink voltak, de visszaidézték a tanév eseménydús napjainak hangulatát.

2022. július 13-án a Megyei Védelmi Bizottság által szervezett „Biztonságban az ifjúság tábor” táborozói részére mutattuk be iskolánkat és képzésünket. A tábor keretében a B.-A.-Z Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a B.-A.-Z Megyei Kormányhivatal és a Miskolci Mentőállomás dolgozóinak gyermekeit láttuk vendégül. A 8-14 éves korosztályba tartozó, összesen 33 főt számláló gyermekhad a kísérőikkel együtt egy tartalmas délelőttöt töltöttek el nálunk.

A napot a B.-A.-Z Megyei Rendőr-főkapitányság nyitotta rendőrségi kutyás bemutatójával, ahol a kicsik és nagyok érdeklődve fogadták a nem mindennapi „előadást”.

Ezt követően a programok között szerepelt az Iskolatörténeti Kiállítás, a csapatszolgálati- és a szituációs kabinet bemutatása is, ahol kollégáink pályakép alakító tájékoztatójuk során igyekeztek színesebbé tenni a táborozók számára a rendvédelmi képzést.

Végül iskolai fegyver- és eszközbemutatóra került sor, amit szintén feszült figyelemmel kísért a gyermekek tekintete.

Reméljük, hogy kis táborozóink kedves emlékekkel távoztak tőlünk!

 „Biztonságban az ifjúság tábor” – egy délelőtt a technikumban„Biztonságban az ifjúság tábor” – egy délelőtt a technikumban„Biztonságban az ifjúság tábor” – egy délelőtt a technikumban„Biztonságban az ifjúság tábor” – egy délelőtt a technikumban„Biztonságban az ifjúság tábor” – egy délelőtt a technikumban

Megjelent: 339 alkalommal Utoljára frissítve: csütörtök, 14 július 2022 09:55