Fõ tartalom

kedd, 05 július 2022 09:58

Rendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi Technikumban

Írta: Szternai János Tamás; Jakab Krisztián
Értékelés:
(0 szavazat)

A rendészeti pályaorientációs képzésben résztvevők rendvédelmi tábora 2022. június 20. és július 01. között került megrendezésre iskolánkban. A táborban részt vevő 82 tanuló a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum két 11. évfolyamos rendészeti ügyintéző, a Serényi Béla Mezőgazdasági Technikum (Putnok) és az Ózdi SZC Surányi Endre Technikum (Kazincbarcika) szintén 11. évfolyamos közszolgálati ügykezelő osztályaiból érkezett.

A rekkenő nyári hőség ellenére az első napon a négy csoportvezető az alakulótéren fogadta az iskolánkba érkező diákokat és tanáraikat.

A beérkezést követően iskolánk oktatási igazgatóhelyettese, Lövei László ezredes úr köszöntötte a tanulókat, és tájékoztatta őket az elkövetkező két hét feladatairól. A megnyitót követően megkezdődött a gyakorlat, ami minden nap 08:30-15:30. között lekötötte a tanulókat. Az első órasáv előtt minden nap az alakulótéren sorakoztak az osztályok a kijelölt parancsnokokkal és várták az évfolyamparancsnok aznapra vonatkozó utasításait.

A sorakozót követően alaki gyakorlatok végrehajtásával kezdődött a nap.

Az alaki órát követően a tanulók ismereteket szereztek, elsősegélynyújtásból, lőkiképzésből, általános szolgálati, intézkedéstaktikai, informatikai, társadalom és kommunikációs ismeretekből.

A két hét célja az volt, hogy a tanulók megismerjék, és betekintést nyerjenek iskolánk képzési formájába, a tanulók mindennapi életébe, és hogy alapvető rendészeti ismeretet szerezzenek.

A nagy meleg ellenére a diákok sikerrel vették az akadályokat, és aktívan részt vettek a tanórákon. Örömmel jelentkeztek intézkedő rendőrnek és állampolgárnak is az intézkedés taktikai órákon.

A második hét végére a tanulóknak sikerült elsajátítani a díszmenetet is.

Sokan közülük úgy nyilatkoztak, hogy iskolánkban szeretnék majd tovább folytatni tanulmányaikat. Várjuk őket sok szeretettel.

Rendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi TechnikumbanRendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi TechnikumbanRendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi TechnikumbanRendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi TechnikumbanRendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi TechnikumbanRendvédelmi tábor a Miskolci Rendvédelmi Technikumban

Megjelent: 411 alkalommal Utoljára frissítve: kedd, 05 július 2022 13:22