Fõ tartalom

kedd, 31 május 2022 15:12

Csapatszolgálat a Tour de Hongrie-n

Írta: Koleszár Zoltán
Értékelés:
(0 szavazat)

Rendhagyó csapatszolgálati gyakorlatra került sor az elmúlt hetekben iskolánkon. A korábbi évekhez hasonlóan most is a diákok nagy izgalommal várták a kiképzést. Tudták nem lesz könnyű, fizikálisan és szellemileg is fárasztó két hét előtt álltak. Azonban kijelenthetjük jól bírták. Megértették a csapatszolgálat lényegét, a fegyelemet, a csapatban való együttműködést. Megismerték az általános taktikai eljárásokat, többek között az útvonal biztosítást. Nem is sejtették, hogy a frissen szerzett tudásukat hamar éles bevetésen is bemutathatják.

Iskolánkat az a megtiszteltetés érte, hogy felkérték vegyünk részt az állományunkkal a Tour de Hongrie sportrendezvény biztosításában. Diákjaink nagy izgalommal várták a feladatot, hiszen életükben először hajtottak végre csapatszolgálati munkát. Pár nappal előtte még nem is sejtették, hogy amit az iskola zárt kapui mögött gyakoroltak azt napokkal később már az utcán egy jeles nemzetközi sporteseményen is bemutathatják.

Csapatszolgálat a Tour de Hongrie-n

Megállták a helyüket, s ezt már a biztosításért felelős társ szervek Vezetői mondták, akik elismeréssel szóltak a Miskolci Rendvédelmi Technikum állományáról. Esőben, napsütésben, derekasan helyt álltak diákjaink, s öregbítették iskolánk jó hírnevét. Mit is írhatnék zárószóként mint, hogy köszönöm a századnak, igazi csapatmunka volt!

Csapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-nCsapatszolgálat a Tour de Hongrie-n

Csapatszolgálat a Tour de Hongrie-n

Természetesen nem szabad megfeledkezni a parancsnokaikról sem, Polgár Erika r. őrnagy, Bárány Roland r. alezredes, Vascsák Róbert r. századosról és jó magam.

Megjelent: 519 alkalommal Utoljára frissítve: kedd, 31 május 2022 15:22