Fõ tartalom

péntek, 06 május 2022 14:26

Rendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozója

Írta: Szternai Tamás
Értékelés:
(1 szavazat)

Az Észak-Magyarországi Rendészeti Tehetségsegítő Tanács (ÉReTT) szervezésében a „Tehetségsegítő Szervezetek támogatása” című pályázati felhívás keretében "Nem maradsz TANÁCStalanul" című program alapján megvalósult program 2022. május 02 - 05. között a Miskolci Rendvédelmi Technikumban került megrendezésre.

A 3 napos rendezvényre a 16 tehetséges, rendészeti oktatást folytató középiskolákban tanuló diák az Észak-Magyarországi régió középiskoláiból érkezett. Hozzájuk csatlakozhatott a Miskolci Rendvédelmi Technikum 2 első évfolyamos tanulója is. A programelem megvalósítói Szabó Tamás tanár úr és Szternai Tamás r. alezredes voltak.

Az első napon az érkezés és a szállások elfoglalását követően közös ismerkedésre került sor játékos formában. Már ekkor látszódott, hogy egy „jó csapat” került kiválasztásra, akikkel jól és hasznosan fog eltelni a három nap.

Ebéd után a diákok betekintést kaptak az iskola szakkabineteiben folyó oktatói munkáról.

A bűnügyi, a határrendészeti és a közlekedési kabinet mellett a lőtérre is bejutottak a diákok.

Az oktatók a kabinetek bemutatása mellett érdekes feladatok végrehajtásába (kutatás, okmányvizsgálat, gépjárműellenőrzés, alkoholteszter használata stb.) is bevonták a tanulókat.

A lőtéren nagy örömmel fogadták a tanulók, hogy valódi lőfegyvert foghattak a kezükben, melyet szét és összeszerelhettek, illetve „szárazgyakorlást” is végrehajthattak.

Délután az iskola diákjait bevonva megismerhették a Miskolci Rendvédelmi Technikum felépítését, működését, illetve tájékoztatást kaptak arról is, hogy milyen képzések folynak, és hogyan lehetnek az iskola tanulói.

Ezt követően meglátogatta a találkozó résztvevőit Tóth Ilona az ÉReTT titkára, aki köszöntötte a tanulókat és ismertette Tehettségsegítő Tanács működését.

Az esti étkezés után már kissé fáradtan, de jó hangulatban átbeszéltük a történteket, az élményeket, rögzítettük a tanulói reflexiókat.

Rendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozójaRendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozójaRendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozója

A második napon a reggelit követően a csapat autóbusszal indult Budapestre. Délelőtt az ORFK-n a ROKK vendégei voltunk és megismerkedhettünk a „Rendőrpalotával”. Fülöp Zsolt r. alezredes főosztályvezető-helyettes és Peitli Titanilla kíséretében általános tájékoztatást kaptak a diákok az ORFK működéséről, valamint a felmerülő tanulói kérdésekre is választ kaphattak. Nagyon érdekes volt a lőtér és a Tevékenységirányítási Központ megtekintése és bemutatása is.

A közös ebédet követően a Rendőrmúzeumban a rendőrség története mellett az elmúlt évtizedek kiemelt életellenes bűncselekményeibe is betekintést kaptak a tábor résztvevői.

Élményekkel tele, de elfáradva érkeztünk vissza Miskolcra. A közös vacsorát követően ekkor is átbeszéltük a nap történéseit.

Rendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozójaRendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozójaRendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozója

Az utolsó napon sem maradt a csapat program nélkül. Reggeli után az agytekervények megmozgatására került sor. Mindenki lemérhette a tudását, mivel lehetősége adódott egy műveltségi teszt („Próbafutamos teszt”) kitöltésére.

Ezt követően a szituációs kabinetben a tanulók kipróbálhatták, hogy milyen egy rendőri intézkedést végrehajtani különböző helyzetekben. Nagyon élvezték a különböző szituációkat, melyekben „rendőrként”, illetve „elkövetőként” is szerepet kaptak.

A délelőtt zárásaként sportöltözetet öltöttek a tanulók, a tornacsarnokban várták őket a testnevelők.

Megismerkedhettek és ki is próbálhatták a fizikális felvételi/felmérő feladatait.

Osztatlan sikert aratott, amikor a testi kényszer alkalmazásának formáit ismerhették meg és gyakorolhatták „élesben”. Az sem okozott gondot a csapatnak, hogy a feladatok egy részét a televízió nyilvánossága mellett kellett végrehajtaniuk.

A tábor utolsó ebédje után ismét a közös beszélgetés, a programok értékelése és a közös projektmunka elkészítése következett.

Ekkor megtisztelte a csapatot látogatásával Bagi István r. ezredes Úr, a Miskolci Rendvédelmi Technikum Igazgatója, az ÉReTT elnöke is. A tanulók elmondták tapasztalatikat és véleményüket az itt töltött idővel, illetve a programokkal kapcsolatban. Általános véleményként fogalmazták meg, hogy nagyon jól érezték magukat, jók voltak a programok. Javasolták, hogy amennyiben lehetséges a jövőben érdemes lenne 4 napos időtartamra tervezni a találkozót.

A programzárást követően fáradtan, de sok élménnyel gazdagodva indult haza a csapat. Többen is elmondták, hogy az együtt töltött napok megerősítették a korábbi elhatározásukat, hogy a rendvédelemben szeretnének majd tovább tanulni.

Rendészeti területen tehetséges fiatalok szakmai találkozója

logo

Megjelent: 326 alkalommal Utoljára frissítve: kedd, 10 május 2022 08:52