Fõ tartalom

szerda, 02 február 2022 15:06

Interjú Szokolai Dáriusszal

Írta: Jónás Zsolt
Értékelés:
(1 szavazat)

Tele életerővel, akarattal és jó kedvvel, ezek jellemezik mindig. Az interjú alatt is ilyen volt és mindjárt az elején nagy elánnal kezdte mesélni a sport hatását az életére. Tanulmányok, sport, elhivatottság, Szokolai Dáriusz tanuló mindhárom téren példaképként állítható diáktársai elé. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy Dáriusz lett 2021 évben az év legjobb férfi sportolója, melynek elismeréseként, a hagyományosan decemberben megtartott ünnepélyes sportegyesületi rendezvényen emlékplakettet vehetett át. Ezért kértem meséljen magáról, a sporttal való viszonyáról, a nehézségekről és szépségekről, amiket sportolóként átélt.

„Mozogni, mozogni, mozogni!” – Interjú Szokolai Dáriusszal a 101-es osztály tanulójával.

Mikor és miért döntöttél úgy, hogy a rendvédelmi pályát választod?

Már az általános iskolában eldöntöttem, hogy rendőr szeretnék lenni. Ezért választottam a nyolcadik osztály befejezése után a Békéscsabai Nemes Tihamér Technikumot. Ott 4 éven keresztül kadétképzésben vettem részt. Békéscsabán hasonló elvárások voltak, mint Miskolcon. Az első évben már teljesen biztos voltam benne, hogy jól döntöttem, ezt szeretném csinálni a jövőben is. Ezt követően jöttem a Miskolci Rendvédelmi Technikumba, mert nem vesztettem el a rendőri pálya iránti elhivatottságomat.

Szokolai Dáriusz a 101-es osztály tanulójaSzokolai Dáriusz a 101-es osztály tanulója

Milyen szerepet tölt be a sport az életedben?

A sport már kiskoromtól az életem részévé vált, 13 éve focizom és atletizálok. Középiskolai tanulmányaim alatt is sok versenyen vettem részt, és számos dobogós helyezést értem el.

A Miskolci Rendvédelmi Technikumban is folytattam a sportot, jó eredményeket értem el, beválogattak iskolánk BM csapatába. A versenyekre való felkészülés fárasztó és kimerítő volt, de nagyon élveztem, és büszke voltam arra, hogy eredményesek is voltunk. Már nem tudnám sport nélkül elképzelni az életemet, sok dologra megtanított. A sport nélkül nem tarthatnék ott, ahol most vagyok.

Melyik volt az eddigi legnagyobb sportteljesítmény a pályafutásod során?

Kétség kívül a BM Atlétikai Bajnokságon elért első, valamint második helyezés volt a legjobb teljesítményem idáig. Számos dobogós helyezést értem el a múltban, viszont ennyire kiemelkedő fontosságú eredményt még sosem értem el.

Hogyan élted meg, hogy már a tanév elején sikerült az iskolánkat képviselni két országos szintű versenyen is?

Mint friss elsőéves, már azon is meglepődtem, hogy a versenyre nevezett csapatba bekerültem, főleg, hogy két versenyszámban is beneveztek. Az első versenyszám a 400 méteres férfi síkfutás, itt 2. helyezést értem el. A második versenyszám a 4x400m-es férfiváltó, ebben a számban csapattársaimmal 1. helyezést értünk el.

Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve a sport és a munka területén?

A sportot továbbiakban is folytatni fogom, és várom a jövőbeli megmérettetéseket. A munkámat pedig a BRFK-n fogom folytatni. Remélem a jövőben lesz még lehetőségem versenyeken részt venni, és hasonlóan jó eredményeket elérni.

Szokolai Dáriusz a 101-es osztály tanulója

Beszélgetésünk végén pár percig elgondolkodtam azokon, amiket mondott. Meg amit nem! A lazasága, a fesztelensége, a vidám csevegése mögött ott bujkál a nagyon kemény versenyzői énje! Ha valaki, akkor Dáriusz tudja, mit jelent az utolsó csepp energiát is kipréselni magából. Harcolni az utolsós pillanatig!

További sok sikert kívánok!

Jónás Zsolt
testnevelő

Megjelent: 693 alkalommal Utoljára frissítve: szerda, 02 február 2022 15:19